Négy ruhaméretet fogyott Molnár Anikó, meg is mutatta egy kevés ruhában

A korábbi Nagy Ő mióta csak a médiában szerepel szinte folyamatosan küzd a kilókkal, így van ez most is. Most éppen leadott a súlyából – Gajdács Ágnes obezitológus segítségével –, nem is keveset, már négy ruhamérettel hord kisebbet.

Pedig nem egyszerű leadni a súlyából, hiszen például futni se futhat, és több más testmozgást sem gyakorolhat gerincsérve miatt.

Fogyására láthatóan büszke is, úgyhogy ismét elvállat egy fotózást, ahol alig viselt magán valamit.

Erről a Mokka műsorában beszélt, a fotózáson készült felvételt 4:50-től tekinthetik meg.

betöltés...