A “magas-fenntartású” lányok pestise

Hosszasan taglalta nekem, hogy miért szakított múlt héten a barátnőjével. Voltak oda-vissza vélemények, majd hozzámvágta a végső érvet: “Tudod, túlzottan ‘magas-fenntartású’ (high maintenance) csaj volt.” Én hármat pislogtam és visszakérdeztem:

“Hogy mi??!” “Tudod, hát így túl sokat várt el tőlem…” Mint kiderült a lány egy hónap nem hivatalos együttlét után célozgatott, hogy szeretne barátnő státuszba lépni. Meg nem ő hívta meg a fiút az étteremben. És elvárta, hogy kinyissák előtte az ajtót. A szülinapján pedig jól esett neki egy normális ajándék. “Magas-fenntartású” lány lett belőle és lapátra tették.

Utánanéztem ennek a főleg angolszász kör környezetben használt szónak. Ha “magas-fenntartású” lány vagy, akkor nagyok az elvárásaid (emberek, randik, életszínvonal), elvárod a tiszteletet, odafigyelsz a külsődre, szereted, ha a fiúd a kedvedre tesz, szereted az ajándékokat, szereted ha sok időt és energiát fordítanak rád, túlzottan egyedülálló a személyiséged és évekig tart mire elkészülsz.

Az itteni fiúknál ez a kifejezés, mint valami legális kifogás szájról-szájra jár. A nők pedig rettegnek, nehogy megkapják a szavak pestisét, amely levakarhatatlanul megbélyegzi őket a párválasztás dzsungelében. A fiúk nem akarnak küzdeni, a lányok pedig odadobják magukat minden jöttmentnek. Férfiatlanokká és nőietlenekké válnak, mert az értékesség “fekete folt” lett a tenyereken.

Szóval majdnem leesetem a székről, aztán, kihasználva az alkalmat, hogy a véleményemet kérdezték elmeséltem pár érdekességet:

A középkorból ered a lovagiasság. Rég nem látott ismerős, igaz? A középkori lovagok virágot ajándékoztak a hölgyeknek, tartották nekik az ajtót, verset írtak, szerenádot adtak, és a lovagi tornákon küzdöttek a hölgyek kegyeiért. A lovagi tornák nem egy szánalmas felszedős dumából és (jó esetben) egy italból álltak, hanem hosszú hónapokig tartó készülésből, erőfeszítésből, tornázásból és veszélyes küzdelmekből.

Számtalan mesét hallgattunk gyerekkorunkban, ahol a királyfi tűzön-vízen átverekszi magát, megküzd a hétfejű sárkánnyal és mindenféle gonosz mágiával, hogy elnyerje a királylány kezét. Tornyokat másznak, mérföldeket utaznak, barátságokat kötnek, különleges ajándékokat visznek magukkal.

Tehát, ki beszél “magas-fenntartású” nőkről manapság?

A lányok annyira félnek ettől a szótól, hogy ellentmondást nem tűrően maguk fizetnek a kávéjukért és az étteremben. Nem engedik, hogy hazakísérjék őket, keményebbnek mutatják magukat a fiúknál. Sokszor egy italra sem kell meghívnod őket és az ágyadba bújnak, és könnyes szemmel mesélik, ha egy fiú végre virágot vett nekik, vagy meghívta őket moziba. Keserűséggel és ostoba jelmondatokkal eltorlaszolják a gyengeségüket. Aztán hiúak lesznek, túl sokat vásárolnak, hogy leplezzék az önbizalomhiányt, eltitkolják, hogy okosak, ostoba kompromisszumokat kötnek, és semmire sem becsülik önmagukat.

A fiúk pedig elfelejtettek küzdeni. Eltunyultak, férfiatlanok. Nem akarnak megvédeni, inkább elfutnak, ha bajba kerültél. Ha utazásról beszélsz, kidobnak, mert ahhoz nincs kedvük. Naphosszat heverésznek veled a kanapén és elvárják, hogy körülzsongd őket munka után a vacsorával, de nem tisztelnek annyira, hogy a nyilvánosság előtt felvállaljanak, mint barátnőt. Féltékenyek, de nem eléggé. Macsóskodnak, de harmatgyengék. Mint az elefántbőrön a darázsfullánkok, olyanok az érveik. A fiúk és lányok nem tisztelik egymást, futószalagként kezelik a kapcsolatokat és méricskélik a kapcsolatba beleadott ‘önrész’ nagyságát.

Egy igazi férfi mellett igazi nő áll, és viszont. Igazi nővé, csak igazi férfi mellett válunk. Olyan mellett, akinek vannak célkitűzései, aki nem ijed meg egy kis munkától. Milyen nővé válunk mellettük? Gondoskodóvá és önfeláldozóvá, szebbé, magabiztosabbá. Tudjátok, a kitüntetett figyelem nem a luxus vacsoráknál kezdőik, hanem amikor a nagypapám kislattyog a garázsba egy újabb kiló lisztért, amikor a nagymamám elszámolta magát sütés közben. Vagy, amikor az anyukám nem tejszínnel főzi a levest, mert apa azt nem szereti. Aztán ott folytatódik, hogy még mindig kézen fogva sétálnak és kuncognak valamin, amit csak ők értenek. Meg ott, hogy közösen küzdve, felépítenek egy életet, gyerekeket nevelnek, vállalkozást igazgatnak, támogatják egymást, és anyatigrisként torkon ragadják a rágalmazókat. Úgy gondolom, hogy amíg azt méricskéljük, hogy a másik “magas-fenntartású” ember-e, addig egy hajszálnyit sem értettük még meg, mit jelent igazi férfiként és nőként élni.”