8 szuper egyszerű gyakorlat, ami jótékony hatással lesz a testedre

Sajnos nem mindig van időnk arra, hogy átmozgassuk a testrészeinket, főleg akkor nem mikor dolgozunk, pedig nagy szükség lenne rá. Viszont léteznek olyan gyakorlatok, amelyek csak egy-két percet vesznek igénybe így bátran csinálhatjuk a munkahelyünkön is.
Szerencsére sikerült összegyűjtenünk ilyen jellegű gyakorlatokat, így most már bárhol, bármikor képesek vagyunk egy kis testmozgásra. Ha minden egyes nap elvégezzük őket, akkor rövid időn belül látni és érezni fogjuk a jótékony hatásukat.

Homlokmasszázs a ráncok ellen.

Tedd a könyököd az asztalra, majd helyezd úgy a tenyereidet, hogy az arcod fele nézzenek. Ezután helyezd a homlokod a tenyered alsó részéhez és lazítsd el a nyakizmaidat. Körkörös mozdulatokkal kezd el masszírozni a homlokod a szemöldöktől a hajtövekig. Ismételd meg többször ezt az eljárást, de vigyázz, hogy visszafele, tehát a hajtövektől a szemöldökig sose masszírozd a területet.

Munkában is tökéletesen kivitelezhető.

A kezed megfiatalítása érdekében szorítsd többször ökölbe.

Az idő múlásával egyre több ér jelenik meg a kézfejen, ezért ennek elkerülése érdekében szorítsd többször ökölbe a kezed. Ha folyamatosan csinálod ezt a gyakorlatot, akkor egy bizonyos idő után észreveszed, hogy az erek már nem fognak annyira látszódni.

Csináld mindennap, és végezz el belőle 3X20-at.

Sarokemelés a vérkeringés javítására.

Amennyiben te is szeretnél javítani a vérkeringéseden, valamint frissnek és üdének érezni magad reggel, akkor ez a gyakorlat tökéletes a számodra. Emeld el a sarkad egy centiméterre a talajtól, majd tedd vissza, mindezt lehetőleg cipő nélkül. Csinálj belőle 100-at minden reggel.

Testtartás javítás.

Ez a nyújtás mind felnőtteknek, mind gyerekeknek egyaránt hasznos, mert erősíti a hátizmokat, valamint a vállak elhelyezkedésén is javít.

Állj az ajtóba, majd derékmagasságba fogd meg az ajtófélfát. Dőlj előre, de vigyázz ne engedd el, majd tartsd magad így legalább 10-20 másodpercig. Ezután térj vissza a kiinduló helyzetbe. Minél magasabban van a kezed, annál jobban terheled az izmaidat. Végezd el ezt napi szinten reggel és este.

A hátsó formázása.

A hátsó felünket akkor is jól lehet edzeni, ha nincs bérletünk a konditerembe. A túl sok ülés, illetve az idő előrehaladtával is egyre laposabb lesz, ami egyáltalán nem szép látvány. De van rá megoldás.

1. Feszítsd meg a fenékizmaidat 20 másodpercig, majd lazítsd el. Pihentesd 10 másodpercig, majd megint feszíts rá. Ezt csináld meg ötször.

2. Amikor sétálsz, egyszerűen csak feszítsd meg a farizmaidat. Amikor előre lépsz a jobb lábaddal akkor a jobb farpofát feszítsd meg, ha a ballal, akkor meg a balt. Tegyél 30 lépést, hogy folyamatosan feszíted, majd tegyél újabb 30-at, hogy ellazítod. Ezt végezd el többször a nap folyamán.

Visszeres lábak ellen.

A visszeres lábak megelőzésére létezik egy nagyon hatásos gyakorlat.
Feküdj a földre vagy a kanapéra, és a lábadat tedd a falra. Maradj ebben a pózban 1 percig, úgy, hogy közben előre-hátra hintáztatod a talpad a falon. Egyszer a lábujjad legyen a felületén, egyszer pedig a sarkad. Ezután rázd a lábad 2 percig ugyanebben a pózban. Ezt a gyakorlatot este, lefekvés előtt csináld.

Forgasd a fejed, hogy ellazuljanak a nyakizmaid.

Annak érdekében, hogy ellazuljanak a nyakizmok, helyreálljon a vérkeringésed, és visszatérjen a természetes színed, jobbra-balra kell forgatnod a fejed. Először is masszírozd meg hátul a nyakad, majd szép lassan fordítsd el az egyik oldalra, azután a másikra. Figyelj arra, hogy csak addig fordítsd a fejed, ameddig kényelmesnek érzed a nyak izmainak feszülését. Ismételd meg a gyakorlatot 20-szor, akár munka közben is.

Vákuumgyakorlat a lapos hasért.

Ezt a gyakorlatot mindenképpen étkezés előtt kell kivitelezni. Nem kell mást tenned, csak állj vagy ülj egyenes háttal. Vegyél egy nagy levegőt majd fújd ki, érezd, hogy az összes levegő távozik a tüdődből. Ezt követően húzd be a hasad és érezni fogod, hogy egy vákuum fog létrejönni. Ezzel párhuzamosan a nyakadon is fogsz érezni egy feszítő érzést emiatt a vákuum miatt.

Végezd el mindennap étkezés előtt.

betöltés...