Főnöke miatt veszítette el egy nő a kisbabáját, mert csak ebédszünetben engedte el a kórházba.

Szinte majdnem minden ember tisztában van vele, milyen csodálatos érzés egy gyermek születése, és pontosan emiatt nem is kell boncolgatnunk a témát, hogy mennyire fájó pont, mikor az orvosok azt mondják, halva született a baba. Ám történetünk főhősnője, Gemma Race sokkal rosszabb és fájdalmasabb helyzetet élt át, ami teljesen összetörte.

A nő Newcastle-ben él férjével és első szülött kisfiával, akivel a szülés szintén nem volt zökkenőmentes, hiszen még 7 hónapos terhesen is bejárt dolgozni munkahelyére. Gemma ügyfélszolgálati munkatársként dolgozott egy biztosítási cégnél, de egy kis időre szülési szabadságra kellett mennie, mert kisfia pont világra jött. 2017-ben azonban visszament a céghez dolgozni, de akkor már újra babát várt, így megint csak idő kérdése volt mikor kell újfent szüneteltetnie a munkát.

Két munkanap után egy nagyon fura érzés tört rá, mondhatni anyai ösztön, ami nagyon erősen azt sugallta neki, hogy valami nincs rendben a szíve alatt növekvő babával, mert nem érezte annak mocorgását.

Több se kellett, egyből bepánikolt és felhívta a szülészorvosát, aki azt javasolta az aggódó kismamának, hogy igyon hideg vizet. Sajnálatos módon ez nem segített, ezért a kismama úgy döntött, hogy bemegy a kórházba, hogy megbizonyosodjon róla, nincs semmi baj a picivel.

Mondta a főnökének, hogy el szeretne menni, aki Gemma elmondása szerint nem örült, hogy a nő el akar menni, mert nagyon sok munka volt az irodában. Gemmának sajnos ebédidőig kellett várnia, hogy elmehessen az orvoshoz, aki sajnos rossz híreket közölt vele. A pici, aki a szíve alatt cseperedett elment.

Az eset után két nappal a kismama megszülte elhunyt lányát, Fearne Race-t, aki mindössze 720 gramm súlyt nyomott a mérlegen.

Az édesanya lelkileg teljesen összeomlott, a főnökét tartotta felelősnek emiatt, ezért úgy döntött, hogy a munkaügyi bíróságra visz az ügyet. Állítása szerint, ha akkor főnöke elengedi őt, akkor a picit meg lehetett volna menteni.

Főnöke és a cég képviselője azonban tagadta azokat a vádakat, mellyel Gemma sújtotta munkáltatóját, ugyanis szerinte a felettese egyáltalán nem tiltotta meg neki a távozást, csak megkérte, hogy maradjon bent a sok elintéznivaló miatt.

A főnöke megkérdezte, hogy ráér-e a dolga ebédszünetig, mert nagyon el vannak havazva az irodában. Nem volt tudatában annak a ténynek, hogy miatt szeretne a nő elmenni, mert ha tudta volna, akkor nagy valószínűséggel másképp kezeli a helyzetet, sőt még mentőt is hív neki, ha kéri.

– mondta a cég jogi képviselője, Bruce Frew.

Gemma törhetetlenül kitart története mellett, hogy főnöke miatt veszítette el a babát.

“Biztos vagyok benne, hogy a rám rakott stressz is befolyásolta a babám elvesztését. Ha hamarabb mehettem volna az orvosomhoz, lehet, hogy a gyermekem még mindig életben lenne.” – mondta ki a bíróságon Gemma.

Az ügyet még nem zárták le, szakadatlanul folyik a nyomozás.

Ti mit gondoltok az eset kapcsán?

betöltés...