18 osztálytalálkozós történet, ami megnevettet (és talán meg is hat)

A középiskolás és főiskolás évek gyorsan elröppennek. Szerencsések azok, akik az iskolatársaikkal szoros kapcsolatot alakítottak ki. Aztán eljön az ideje a találkozóknak, az emlékek mesélésének, a pletykálkodásnak és annak, hogy flörtöljünk kicsit azokkal, akikre korábban rá sem mertünk pillantani.

• Egyik nap összefutottam a volt osztálytársaimmal. Kitaláltuk, hogy hétvégén elmegyünk egy étterembe. A gyerekeket lepasszoljuk a nagyszülőknek és jól fogjuk érezni magunkat.
  Beszélgettünk a régi szép napokról, aztán valaki elővett egy régi fotóalbumot. Megpróbáltuk újrafotózni a régi képeket. A hajunkat már nem lehetett… © ddmatuhin / Pikabu
• Mikor apám elment a 30 éves osztálytalálkozójára, odament hozzá egy nő, akit az érettségi óta nem látott.
  – Szia Steve! Emlékszel rám?
  – Szia Pam! Hogy vagy?
  – Jól. Van egy 29 éves lányunk. Itt a telefonszáma, ha esetleg fel szeretnéd hívni. © isisis / Reddit
• Az osztálytalálkozónkon a legszebb lány az osztályból mesélt egy történetet: “A buszon voltam, és megláttam ezt a srácot az ajtónál. Le sem tudtam venni róla a szememet. Próbáltam felhívni magamra a figyelmét, de nem nézett rám. Aztán leszállt, visszanézett, és akkor felismertem. Tudjátok, ki volt az?”
  Kiderült, hogy az osztályunkból a legfurább srácot szúrta ki magának. Akkoriban, persze. Én voltam az a srác. © Overheard / Ideer

• Van egy 6 fős csapatunk, 3 fiú, 3 lány. Közülünk ketten már más városban élünk, ezért ritkán futunk össze, talán egyszer-kétszer egy évben. Nagyon jó együtt lenni, mindenről tudunk beszélgetni. Az utolsó találkozásunk az egyik osztálytárs házában volt, szinte mindenki hozta a gyerekeit.
  16 év eltelt, de még mindig nagyon jó a kapcsolatunk. A többi osztálytársunkra pedig nincs is szükségünk. Valaki azt mondja, csak akkor számít osztálytalálkozónak, ha mindenki ott van. Vannak, akik megpróbálnak bekerülni közénk, de nem engedjük őket.
  Az egyik lány posztolt fotókat a találkozónkról, és az egyik volt osztálytárs üzent neki, hogy nem szép dolog ezt osztálytalálkozónak nevezni. Hát akkor mégis minek nevezzük?! © balda777 / Pikabu
• Egyszer néhány volt osztálytársammal elhatároztuk, hogy találkozunk. Korábban érkeztem a kávézóba, leültem egy asztalhoz. Körülöttem csak lány osztálytársak voltak. Annyira sokat változtak, hogy fel sem ismertem őket, ez kissé elszomorított.
  Aztán megláttam egy ismerős arcot az ajtóban. Az egyik régi osztálytársam volt. Azt mondta: “Mit keresel itt? Mindenki a másik teremben van. Már csak te hiányzol!” © Jekaye / Pikabu
• Júliusban volt az 5 éves osztálytalálkozóm. Voltak szép pillanatai, de a legjobb az volt, mikor “az osztály legmenőbb csaja” elkezdett beszélgetni velem. Életemben egyetlen szót sem beszéltem ezzel a lánnyal. Azt mondta: “Fogalmam sincs, miért jöttem el, mindenki utált engem középiskolában. Olyan gonosz boszorka voltam. Mindenesetre sajnálom.” Nem tudom, hogy a bocsánatkérése konkrétan nekem szólt-e, de mindenki más nevében nagyra értékeltem. © awyeedracomalfoy / Reddit

• Teljesen bele voltam zúgva az egyik osztálytársamba. Közvetlenül érettségi előtt azt mondta: “Elegem van a hülye vicceidből!” És ezzel véget is ért a dolog köztünk.
  5 évvel később osztálytalálkozónk volt. Eljött az a lány is. Ekkor megtettem életemben a legmerészebb dolgot: megkértem, hogy jöjjön hozzám. Ott, mindenki előtt. Mindenki döbbenetére igent mondott.
  Kiderült, hogy végig szerelmes volt belém. Iskola után másokkal járt, de nem volt komoly kapcsolata, mert az irántam való érzései sosem halványultak el igazán, csak félt felvenni velem a kapcsolatot. Meg volt győződve róla, hogy engem már nem érdekel.
  Szinte azonnal összeházasodtunk, vettünk egy lakást, van két csodálatos gyerekünk, és most ünnepeltük a 10 éves házassági évfordulónkat. Napról napra jobban szeretjük egymást. Egyedül azt bánom, hogy 5 évet elvesztegettünk. De talán erre volt szükség ahhoz, hogy most ilyen boldogok lehessünk. © Overheard / Ideer
• Apám története ez. Elment a 10 éves osztálytalálkozójára, anya is elkísérte. Egész este mindenki anyához ment oda beszélgetni, azt hitték, ő is az osztálytársuk volt. Anyának kellett apámat bemutatni nekik… © lahaina1 / Reddit
• Mielőtt elmentünk volna a 10 éves osztálytalálkozónkra, a barátommal kitaláltuk, hogy a legelképesztőbb foglalkozásokat találjuk ki magunknak, mikor a többiek megkérdezik majd, mivel foglalkozunk. A csendes srác, Sven nyert. Mikor előkerült egy digitális kamera és elkezdtünk fotózni vele, Sven szomorúan elmondta, hogy ezek miatt az új kamerák miatt vesztette el nemrég az állását. Azt mondta, az előző években kézzel festett olyan borítékokra, amelyekbe régi, filmes fényképezőgépekbe való fotópapírt csomagoltak. Amiket ma már senki nem használ. A vicces az volt, hogy sok osztálytársunk nagyon megsajnálta, próbálták vigasztalni, mert egy ilyen visszahúzódó sráctól senki nem számított átverésre. © Overheard / Ideer

• A nagymamám most lett 70 éves. 1964-ben érettségizett, és nemrég osztálytalálkozója volt. 50 éves osztálytalálkozó!
  22-ből 19 ember jött el. Ezek az emberek mind 70 évesek, és azért gyűltek össze, hogy meglátogassák a tanárukat, aki 96 éves! © Overheard / Ideer
• Középiskolában nem nagyon foglalkoztam a tanulással. Sportoltam, csak a szükséges órákra jártam be, és nem foglalkoztam a tanári figyelmeztetésekkel. 9. osztályban kirúgtak. 20 évvel később meghívtak az iskola 70. évfordulójára.
  És most jön a meglepetés! Engem és még 4 másik embert felszólítottak, hogy álljunk fel, mert a mieink az iskola történetének legkiugróbb teljesítményei. Az osztálytársaim dőltek a nevetéstől. 2 egyetemi diplomám van, kaptam egy tiszteletbeli tanári díjat, elismert sportoló és több gyermek apja vagyok. © Overheard / Ideer
• Jó lenne találkozni a régi osztálytársakkal, de nehéz, mert mindannyian szétszóródtunk. 7 évvel ezelőtt össze tudtunk hozni egy találkozót, kb. 7 ember jött el az osztályból. Elbeszélgettünk, majd visszatértünk a hétköznapokba.
  Természetesen, az olyan tervek, mint “Találkozzunk a nyaralónkban nyáron! Mindenkit szeretettel várunk!” sosem váltak valóra, hiszen ha valakivel 10 éven át nem tartod a kapcsolatot, hirtelen nem fogsz elkezdeni barátkozni vele. Akik fontosak voltak, azokkal most is megvan a kapcsolat. © Hilda 2.0

• Sosem jártam el ilyen eseményekre. Az osztálytársak szétszóródtak, senkivel nem tartom a kapcsolatot. De anya igen. Ez már hagyománnyá vált: elmegyünk a szülővárosunkba, megcsinálom a sminkjét és a frizuráját, és ő elmegy a találkozójára. Hajnal körül anya boldogan megjelenik néhány régi osztálytársával, főzünk egy erős kávét, és tovább folytatódik a beszélgetés. Énekelnek, történeteket mesélnek, elárasztják anyát bókokkal, és az egész nem erőltetett, teljesen magától jön.
  Olyan kellemes és barátságos a hangulat! Ilyen eseményekre én is elutazom az ország másik felébe is, pedig nem is az én osztálytársaim. © Tara
• 2014-ben a feleségemmel rendeztük meg a 10 éves osztálytalálkozónkat. Facebookon keresztül osztottunk meg mindent, létrehoztunk egy csoportot, így mindenki hozzáadhatott még embereket, akiket egyébként nehéz lett volna megtalálni, mert férjhez mentek és megváltozott a nevük. Volt valaki, aki viszont mindenbe belekötött. Mindenbe, amit a feleségemmel terveztünk. A gond csak az volt, hogy erről az emberről soha senki nem hallott. Megnéztük az évkönyvet, de abban sem szerepelt. Tucatnyi embertől kaptunk üzenetet a viselkedése miatt, és kérdezték, hogy ki a fene ő. Ezért a feleségem megkérdezte. Kiderült, hogy kirúgták a középiskolából az utolsó évben, és csak 3 hónapig járt a mi osztályunkba. Mikor közeledett a találkozó időpontja, elsőként érkezett, leült csendben egy sarokban és korán elment. Még most sem tudom, kicsoda volt. © Speechisanexperiment / Reddit
• Nem emlékszem senkire. De rám mindenki emlékszik, mert én voltam a csodabogár. Akárhányszor üdvözölt valaki, mindig el kellett szaladnom a falhoz, amire a régi évkönyv fotókat ragasztották, hogy gyorsan megnézzem, ki volt az. © scienceforbid / Reddit

• Sosem éreztem úgy, hogy el kellene mennem az osztálytalálkozókra. De a 10 éves főiskolai találkozóra elmentem. Természetesen az egész a felvágásról szólt. Az egyetlen vicces momentum az volt, mikor ráijesztettünk a tanszékvezetőre azzal, hogy egy tömegben berontottunk az irodájába. Nem tudom, mit gondolhatott, de az biztos, hogy elsápadt. A virágot és a csokit, amit vittünk neki, mindenesetre nem utasította vissza. © SirVasian / Pikabu
• A lány osztálytársaim imádtak csiklandozni engem, mert tetszett nekik, hogy csendesen nevetek. Idővel tiszteletreméltó felnőtt lettem, senkinek nem jutott eszébe, hogy megpróbáljon csiklandozni. De az osztálytalálkozón két régi barátom úgy döntött, felelevenítik a régi emlékeket. Biztos voltam benne, hogy már nem vagyok csiklandós. Igazából nem úgy nevettem, mint gyerekkoromban, hanem kétrét görnyedtem és sikoltoztam! Mindenki nagyon élvezte. © Overheard / Ideer
• 2002-ben volt a 20 éves osztálytalálkozónk. A hétköznapi rohanásban el is feledkeztem volna a dátumról, de felbukkant az egyik osztálytársam, és egyből elkezdett panaszkodni: “Hogyan felejthetted el? A suliban is mindent elfelejtettél, a tolladat, a füzetedet. Szépen ki kellene nyomtatnod a meghívókat, megkeresni mindenkinek a címét, kiküldeni őket és megszervezni az egészet!”
  Szerencsére a feleségem is az osztálytársam volt. Hazaértem, és elmeséltem neki a történteket. Mondta, hogy keressük meg a régi osztálytársakat. Végül az osztálytársaink fele jelent meg.
  De milyen jól éreztük magunkat! Vidéken tartottuk, úsztunk, énekeltünk a tábortűz körül, táncoltunk, gitároztunk, bolondoztunk. Az egyetlen, aki próbálta elrontani a hangulatot, az a bizonyos osztálytárs volt, akivel korábban összefutottam.
  Másnap újra összegyűltünk, és elmentünk egy jazz bárba. Mikor posztoltuk a fotókat, azok, akik nem voltak ott, elkezdtek panaszkodni, hogy nem fektettünk elég erőfeszítést abba, hogy őket is meghívjuk. Azt mondták, félbeszakíthatták volna a felújítást, elhalaszthatták volna a nyaralást, hogy el tudjanak jönni. De tényleg, ennél is kitartóbbnak kellett volna lennünk? © Pubertatnichek / Pikabu